Az influenza oltás hatása a szezonális halálozásra az idősebb korosztály körében, az Egyesült Államokban
Nőtt a szezonális halálozás az influenza oltások elterjedésével párhuzamosan a 65 év feletti korosztály körében. Erre a megállapításra jutott az alábbi amerikai tanulmány, melynek eredményeit egy olaszországi vizsgálat is megerősítette.
Az alábbi kivonat a laikusoknak szánt magyarázattal a következő közlemény alapján készült: Impact of Influenza Vaccination on Seasonal Mortality in the US Elderly Population. Forrás: Itt.
Erre a tanulmányra hivatkozott egyesületünk elnöke, dr. Turcsányi Zsolt a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában 2010. október 25-én.
Hányan halnak meg influenza következtében?
https://nebancs.hu/influenza/influenza-tanulmany.html#sigProGalleria4547a4bb05
Elemzik a váratlan statisztikai adatokat
Két fontos tényező befolyásolhatja a statisztikai görbéket, ezért azok korrigálandóak. Az egyik, hogy mivel az influenza eredetű halálozás rizikója a kor előrehaladtával gyorsan emelkedik, szükséges azt is figyelembe venni, hogy az USÁ-ban az átlagéletkor az elmúlt 30 évben nőtt, tehát a társadalom idősödött. A másik hatás az, hogy a 90-es évektől a veszélyesebb H3N2 törzs vált dominánssá.
A hivatalos adatbázisokból listázták 5 évenkénti korcsoportokban az egyes hónapokra esett influenzával összefüggő halálozási számokat, valamint az adott évben élő egyes korcsoportok létszámát a hozzájuk tartozó, hónapok szerint bekövetkezett halálozással. Az oltottak részarányát az adott korcsoportokban, valamint a H3N2 vírustörzs domináns szezonjait szintén hivatalos közleményekből gyűjtötték ki. A járványok alatti tüdőgyulladás, az influenza általi- és az összhalálozás kiugrásait a járványmentes időszakhoz képest egy erre alkalmas statisztikai modell segítségével becsülték meg. (1. táblázat) Kimutatták, hogy a járványos időszakokban az idősek halálozása sohasem növekedett többel, mint 10 százalékkkal. Az 1968-as nagy járvány idején a legnagyobb halálozás a 65 évnél fiatalabbak körében volt, viszont a 90-es évekre megfordult a helyzet, akkor már a meghaltak részaránya a legidősebbekben volt a legmagasabb. (2. ábra) A vírustörzsek dominanciája szerint felrajzolt grafikonokból (3. ábra) kiderül, hogy bár a H3N2 járványokban átlagosan 2.8-szeres a halandóság a H1N1, illetve a „B" típusú influenzához képest, és az 1980 előtti években 19 szezonban észleltek H3N1 dominanciát, mégis csökkent a betegséggel összefüggő halálozás. Az 1980 utáni években az egyre magasabb oltási lefedettség és a kevésbé veszélyes vírustörzsek ellenére a halálozás nem csökkent tovább, sőt az ezredfordulóban emelkedni kezdett.
https://nebancs.hu/influenza/influenza-tanulmany.html#sigProGalleria5394bbf385
A 65 és 74 év közti népesség körében 1968-tól 1980-ig 69%-kal csökkent az influenzával kapcsolatos halálozás, és ugyanígy csökkent az összhalálozás is százezer lakosra számítva. A 45 és 65 év közötti korosztály vizsgálata megmutatta, hogy ebben az oltatlan csoportban is ugyanilyen módon javultak a statisztikák. Ezzel szemben a 85 évesnél idősebb korosztályban 1968. után jelentős változás nem történt az influenzával kapcsolatos halálozásban, viszont az összhalálozás emelkedett. Az ábra azt is mutatja, hogy a B típusú influenza, illetve az „A" H1N1 törzse az évtizedek során azonos, vagy kissé növekvő halálozással jár.
A kutatók a kapott eredményeket a következőképpen magyarázzák:
Az influenza oltás a(z eddig végzett) különböző felmérések szerint magas hatásosságú az idős emberek körében. A klinikai tanulmányok szerint – melyek a jelen tanulmánytól eltérő módszerrel készültek – az oltás az influenza-szerű megbetegedéseket mintegy 60%-kal csökkenti. Bár ezek a tanulmányok nem vizsgálták a halálozást, mint vizsgálati végpontot, mégis széles körben elfogadott, hogy az oltottakban még magasabb, úgy 70-80% körüli a halálozás csökkenése. Továbbá, ezeket a hatásossági becsléseket kiterjesztették olyan nem specifikus végpontokra, mint a kórházi ellátás, illetve az összhalálozás. Egy tanulmány, mely 20 másik, ebben a témában született tanulmány alapján készült, megállapította, hogy az oltási kampány a 65 évesnél idősebb, közösségben élők körében a téli halálesetek számát – nagy csodálkozásra – mintegy 50%-kal csökkenti. A jelen tanulmány, mely a legmegbízhatóbb adatokra épült, mutatja, hogy a megfigyelésen és egyedi jelentésen alapuló vizsgálatok túlbecsülik az oltások halálozást csökkentő hatását. Az influenzával összefüggő halálozás mindig kisebb volt, mint az összhalálozás 10%-a, még az 1968-as nagy járványban is, valamint az 1997-98-as szezonban is, amikor a vakcina tartalma nem egyezett meg a járványt okozó törzzsel; a becsült, influenzához kapcsolódó halálozás nagyon közel áll egymáshoz ezekben és a „megbízható oltóanyaggal oltott" években. A klinikai tanulmányok által sugallt 70-80%-os hatásosság esetén 50%-kal több páciens beoltása az influenzához kapcsolt- és az összhalálozás 35-40 %-os csökkenését kellett volna eredményezze az évek folyamán. A rendelkezésre álló adatokból egyik idősebb korcsoportban sem olvasható ki (ilyen) csökkenés.
Az 1968-as sok halálos áldozattal járó járvány utáni években tapasztalható jelentős halálozás-csökkenés az új vírushoz kialakult természetes immunitás következménye, mivel az oltatlan 45-65 éves korosztálynál ugyanúgy alakult, mint a részben oltott 65 éven felüliekben. Tehát a csökkenésben nem volt szerepe a vakcinának. A természetes immunitás 1980-ig csökkentette a halálozást, mely azután stagnált. A természetes immunitás a 85 évnél idősebb emberekben, a fiatalabbakhoz viszonyítva alacsonyabb halálozásából is kimutatható az 1968-69-es járvány idején, hisz az azt megelőző nagy influenza „A" H3 járvány az 1892-es év előtt volt. A nagyon idős korosztály influenza halálozása 1980 után azért nem csökkent, mert 65 év feletti életkorban az oltás hatékonysága (azaz az ellenanyag-termeltető képessége) már meredeken csökken. A klinikai vizsgálatokat viszont – melyekre alapulnak a hatékonysági tanulmányok – nem a 75 év feletti, veszélyeztetett populáción végzik el.
A jelen tanulmány korlátai:
- A használt statisztikai modell az influenzával összefüggő statisztikai adatokban esetleg pontatlanságot okozhatott, de az összhalálozás kiugrásainak becsült értékei ezt valószínűtlenné teszik.
- Lehetséges, hogy az oltás hatásosságát elfedi, hogy a 90-es évek idősei betegségre hajlamosabbak, mint a 80-as évek idősei ezért a kutatók összehasonlításul megnézték a nyári szezon halálozását. Az eredmények szerint a 80-as és a 90-es években nem volt különbség ezekben az adatokban.
- A kis különbségek miatt nehéz megbecsülni a téli szezon összhalálozás kiugrásait, ezért tekintettel az eredmény nagy jelentőségére más országokban is szükséges az ilyen típusú vizsgálatok elvégzése.i (Meg is ismételték Olaszországban, melynek eredménye jelen tanulmány megállapításait megerősítette: Influenza-related mortality in the Italian elderly: No decline associated with increasing vaccination coverage: forrás)
Mi az oka a kétfajta vizsgálat eredményei közti hatalmas különbségnek?
A kapott eredményt részben magyarázhatja, hogy azokat a nagyon idős és törékeny betegeket, akik a következő télen várhatóan meghalnak, valószínűleg nem oltják. Tehát, ha az oltó orvosok, vagy az oltottak megkérdezésén alapuló vizsgálatokat nézzük, akkor abba nagy valószínűséggel a nagyon rossz egészségi állapotú betegek – akik az oltási időszakban esetleg kórházban vannak – nem kerülnek be a számarányuknak megfelelően. Így az össznépesség adataihoz képest torzul a megkérdezésen alapuló elemzés alapadata, a beoltottak köre. Ezen torzan felvett adat a jobb egészségi állapotúakat és ezzel együtt az influenza szövődményeinek, halálozásának kevésbé kitett embereket jelenti. Egy ilyen vizsgálat szerint a beoltottak közt az influenza szezon előtt és után is kisebb a halálozás, ami viszont nyilvánvalóan nem az oltás, hanem a vizsgálatba való bevonás következménye. Tehát módszertani hibának számít, ha a teljes népességre vonatkoztatják egy azzal nem megegyező tulajdonságú kisebb csoport adatait. Még pregnánsabban mutatja az eddig használt megfigyelésre alapuló vizsgálatok hibáit az a holland tanulmány, melyben kimutatták, hogy 302 oltott emberre jut egy megmentett élet, azaz 24%-os halálozás-csökkenés érhető el az influenza oltással. A közzétett eredményekből az következik, hogy az idősek körében az influenza eredetű halálozás a vezető halálok, ami nyilvánvalóan tévedés.
Akkor már nincs sok idejük hátra!
Nem kell bedönteni, bedől az magától.
Péter, a vezérkar be van betonozva... Érinthetetlen "kaszthoz" tartoznak... (... cenzúrázott kifejezés ...) parancs a népességcsökkentő program, bármi áron véghez akarják vinni, nincsenek semmiféle erkölcsi korlátaik...
Csak a rendszer bedöntésével lehet megszabadulni tőlük...
Egyetértek!
A tisztulás felülről lefelé, illetve belülről kifelé történik. Egy embernél éppúgy, mint egy ántsz nevű szervezetnél.
Tehát először a hazudós vezért kell kirúgni úgy, hogy a lába se érje a földet!
István, így van: nagyon durvák ezek a csecsemőoltások! Felnőtt embereket is képesek tönkretenni.
Pontosítsunk: Roland egy oltást kapott az USA-ban, a három komponensű MMR-t. Ezt egyébként már megkapta idehaza kétszer gyerekkorában is, csak nem volt meg a papírja róla.
NO COMMENT!
Köszönöm Csaba, hogy "34-es megjegyzésemnek megfelelően" megerősítetted azt az erős sejtésemet, hogy Ausztriában hírből sem tudnak a Magyar ÁNTSZ részéről terjesztett állítólagos kanyarójárványról, ami a részleges oltatlanság miatt keletkezett "állításuk" (hazugságuk) szerint.
Tehát akkor ÁNTSZ megint hazudott a lakosságnak és nem szakmailag megalapozott rémhíreket terjesztett.
Ezért miért nincs sohasem felelősségre vonás?
OLTÁSI-OLTATLANSÁGI MELLÉKHATÁSOK:
Feleségemmel és oltatlan, 6 hónapos, teljesen betegségmentes kisfiúnkkal személyesen látogattunk el Magyar családhoz, Rolandhoz, Csermelyhez és Cherylhez.
Beszélgetés közben összegződött bennem még pár érdekesség...
Én 20 éve, felségem 10 éve nem szed gyógyszereket, nem kapunk oltásokat, kisfiúnk pedig születése óta.
Csoda vagy sem, de mi azóta nem voltunk betegek, sőt a feleségemnek még az addigi allergiái is eltűntek végleg (nekem nem is volt), kisfiúnknak még hőemelkedése vagy pelenkakiütései sem voltak.
És itt nem gyenge immunrendszerű gyermekekről, hanem jó immunrendszerű felnőttről van szó!
Roland mesélte az alábbi tapasztalatát:
Amíg az USÁ-ban tartózkodott, az állandó tartózkodási engedélye (zöldkártya) megszerzésének részeként átesett egy három oltásos vakcina sorozaton, amit ugyan a vizsgálati lap alján szereplő megjegyzés szerint vallási vagy meggyőződési alapon visszautasíthatott volna, de akkoriban ez még nem volt az ő és felesége életmódjában szempont. Ugyan semmilyen (felismert) betegsége nem származott ebből kifolyólag, ami nagyon kényelmetlenné tette az életét az a parlagfű allergia. Azelőtt soha semmire nem volt allergiás, de érzése szerint ez a három amerikai vakcina végül átléptette a szervezetét egy bizonyos érzékenységi küszöbön és (szellőzetlen zárt térben) macskaszőrre vagy -alomra lett érzékeny, de ami nagyon erős reakciókat vált ki a szervezetéből immár vagy ötödik éve, az a parlagfű pollen - és ugye ők tanyán laknak!
Ha egy egészséges, jó immunrendszerű felnőtt esetében ilyen komoly mellékhatás keletkezik, akkor egy gyenge immunrendszerű gyermeknél vajon milyen drasztikus egészségromboló hatás lép fel?
Ha mi (és mások is) egészségesek gyógyszerek és oltások nélkül, akkor miért nincs kutatás, statisztika az oltatlan gyermekek, gyógyszermentes felnőttekre vonatkozóan kontrollcsoportként az oltottakkal jobb összehasonlítás kedvéért?
Lehet, ha ezek az adatok nyilvánosságra kerülnének, akkor a továbbiakban senki nem kérne az ("védő")ÁRTÓ-oltásokból?
Rendkívül sokatmondó, hogy név nélkül adták ki a közleményt! Az egyszerű polgár számára hiteles tájékoztatásnak tűnik a cikk, beoltatja magát, s aztán amikor pár hónap-év múlva lebénul, nem lesz kit felelősségre vonni.
Ha egy mákszemnyi igazságtartalma lenne a közleménynek, akkor volna neve a nyilatkozónak! De nem vállalják fel, csak "az ÁNTSZ hangsúlyozza..." stb.
Egy egészséges társadalomban emiatt a cikk miatt repülnie kellene az egész vezérkarnak, de a főszerkesztőknek is, akik lehozták az anyagot...
Az ÁNTSZ összeomlás szélén, tudathasadásos állapotban vergődik már, azt se tudja mit beszél, egyik mondatával üti a másikat.
Lássuk (teljes cikk a fenti hivatkozáson):
"Az ÁNTSZ ezért különösen fontosnak tartja, hogy az oltások egészségügyi hatásairól szakmailag megalapozott, vizsgálatokkal alátámasztott tájékoztatást kapjon a közvélemény."
Tehát szakmailag megalapozott tájékoztatásról beszél itt.
Egyrészt ezt sohasem adja meg és nem is kutatja (úgy hallottam, nem követeli meg orvosoktól a mellékhatás szigorú jelentési kötelezettségét), vagy ha igen, akkor ezeknek adatait titkolja, nem hozza nyilvánosságra.
Másrészt ez a következő FELTÉTELEZÉS is ugyanitt hangzott el pár bekezdéssel később.
"A GBS kialakulásának pontos oka nem ismert, a lehetséges okok között szerepel valamennyi légúti, gyomor- és bélrendszeri fertőzés éppúgy, mint maga az influenza, tehát GBS-t kaphat valaki amiatt is, hogy elutasította a védőoltást, és megfertőződött influenzavírussal - magyarázzák."
Ha szakmailag nem tudja pontosan alátámasztani - vélhetően - hamis érveit, akkor miért bocsátkozik feltételezésekbe? . Ez a megközelítés vajon szakmailag mennyire hiteles egy gondolkodó ember számára?
Ezek után én nem lepődnék meg azon, ha pontos adatai lennének arról, hogy igazolt az Influenza védőoltás és a GBS közötti összefüggés, mert különben nem mondaná azt, hogy "pontos oka nem ismert, a lehetséges okok"
Nem ezt a helyzetet hívják nem szabad önrendelkezésen és elhatározáson alapuló tiltott embereken végzett gyógyszer kísérletnek?
Ha nem ismerik és nem kutatták a mellékhatások lehetséges összefüggését, akkor, hogyan adhattak rá ki engedélyt?
Nyilván, az ÁNTSZ feltételezései szerint...
Pontosan ez a baj ebben az országban, hogy soha, semmiben nem a konkrét tények alapján döntenek, hanem szándékosan hamis feltételezések szerint, ami csak a manipulációt szolgálja...
hirado.hu/.../...
Hej, a motozás semmi a vakcinázáshoz képest. Motozásnál csupán megsérti az autonómiádat valami goromba alak, ami nagyon kellemetlen tud lenni, azonban némi idő elteltével feledhető az idegen érintés.
A védőoltásnak hazudott méreginjekciók vegyi és biológiai aktív mérgei ellenben mindörökre tested-lelked, lényed részévé válnak. Életreszóló, felbonthatatlan "házasságot" kötsz azzal a majomvesével, tumorral, disznóvelővel, abortált magzattal amiben kitenyésztették a sátánista génterroristák az oltóanyagot, a gyermekorvos által celebrált menyegzőn lényedbe fogadod mindezt a "csomagot" végérvényesen, visszavonhatatlanul.
Ezek a borzalmak elkísérnek életed során, s beavatkoznak sorsodba, birtokba veszik agyvelődet, gerincedet, memóriádat, lehelletedet, érintésedet. Mikor kedvesedet csókolod, ezek a szörnyek is csókolják veled együtt, mikor megsimogatod gyermeked buksiját, ezen démonok érintése is belévegyül, mikor nem jutnak eszedbe nevek, szavak, arcok - az oltással kapott alumínium, higany nyúl bele sorsodba, mikor rákot diagnosztizálnak, e véglények vigyorognak bele létedbe. "Csak egy ártalmatlan szuri" - ez a világtörténelem leggaládabb hazugsága, s ezzel Ócsai, Mészner és minimum a felsővezetők teljes mértékben tisztában vannak! Az orvosnak is fel kellene ismernie, de legtöbbjük nincs olyan érettségi szinten, hogy ezt fel bírja fogni. Szóval motozás helyett inkább néhány védőoltást érdemelnének Ócsaiék, Mészner is a szerinte ártalmatlan tiomerzálosból... lehetőleg oltáskárosodott gyermekek által beadva - hogy érezzenek legalább egy cseppnyit abból a kimondhatatlan borzalomból, amit ártatlan gyermekek milliói ellen elkövettek.
Járvány és pandémia között tényleg nagy különbség van. Kb. akkora, mint a ruha és csomagátvizsgálás, illetve motozás között. Az első oké, a másodikat még Ócsainak sem kívánom, pedig nem a szívem csücske (Karácsonyra tekintettel ultrafinoman fogalmaztam).
Így van, most jöttünk haza ausztriai-németországi turnénkról. Hírből sem ismerik az állítólagos kanyarójárványt, ami a magyar médiák szerint tombol náluk...
ÉS ILYENKOR NEM MEGY HOMOK A SZEMÜKBE?
A választ a blokk szerkesztője, az infektológus szakma egyik tekintélye írta. A válasz lényege az, hogy vannak olyan adatok, melyek az orvosi lap állításait támasztják alá. A jelen és több más cikk ellenkező végkövetkeztetésével kapcsolatos magyarázatot nem kaptam. Azaz úgy tűnik, mintha ezek a cikkek nem is léteznének, meg sem próbálják megcáfolni, vagy ezek alapján álláspontjukat a felismert tények szerint módosítani.Továbbra is propagálják az oltást annak ellenére, hogy elismerik, nincsenek a hatásosságra vonatkozó erős bizonyítékok.
Úgy gondolom, hogy ezzel sérül a tájékoztatáshoz való jog, ezért a lap ezzel hibát követ el.
1.A beiskolaztatas feltetele: vedooltasok igazolasa.
2.A kulfoldieknek viszont onkentes, a nekunk kotelezo vedooltas. Szoval csak a magyarok felelotlenek.?
www.oek.hu/.../ (7.o.)
Szinten OEK 2011 -Nemzetkozi konferencian kiadott allasfoglalasa: Idézet: = az iskolalatogatasnak, tehat torvenyileg nem elofeltetele a vedooltas!
Az alabbi oldalon erheto el az info es itt meg kell keresni :For a Healthy Future of Our Children Childhood immunisation - Cross-border aspects of childhood vaccination in Hungary -14.o.(Pdf)www.oek.hu/.../
Most akkor van torveny vagy nincs torveny, vagy csak Modszertani levelek egymasnak ellentmondok??
www.rtlklub.hu/.../150635
Az első videón egy világnézeti okokból oltásmegtagadó család látható (Magyar Rolandék). Felhívnám a figyelmet az apa karjaiban ücsörgő, a nagy felfordulás ellenére is teljesen kiegyensúlyozott oltatlan kislányra.
A másodikon egy 19 éves fiú, aki a kötelező Hepatitis B oltástól öt éve lebénult, majd egy bakteriális fertőzés miatt amputálni kellett az egyik lábát. Korábban a hatóságok azt nyilatkozták, az oltás elmaradása nagyobb kockázatot jelent (májzsugorodás, rák), mint az oltás. Amióta a bíróság elsőfokon 20 millió forintot ítélt a fiúnak, azóta nem nyilatkoznak.
Erről jutott eszembe.
Szeretném én megkapni ezeknek a rémhírterjesztésnek az alapját (a hivatalos forrást), hogy Ausztriában hány gyermek is halt most meg a kanyaró miatt?
Gyanítom, hogy egy sem, mint ahogyan a védőoltásoktól például bölcsőhalálban gyakran előfordul.../mert ugye ez is hozzá tartozna elvileg a teljes képhez, tisztelt rémhírterjesztők/
Hol van az Ausztribában kanyaróban meghalt, vagy tartós súlyos szövődménnyel járó esetek pontos száma, statisztikája?
Kíváncsi lennék, hogy az oltottaknál vagy az oltatlanoknál vannak súlyosabb szövődmények, vagy halálozás?
Jó lenne az oltatlanokat megvizsgálni, hogy ott hányan haltak meg bölcsőhalálban? (Gyanítom, hogy talán egy sem, ha most nem számolunk a pár napos nagyon koraszülött, komplikációkkal születő gyermekekkel.)
Valakinek vannak ÁNTSZ-es ismerősei, esetleg meg tudnák adni az Osztrák-Német-Svájci kanyaró információ hivatalos, kompetens forrását?
Hogy ne csak a PROPAGANDA-PROTOKOLL, a levegőbe beszélgetés menjen most is, mint mindig...
Én szívesen átnéznem...:)
Nem néztem utána, csak hallomásból értesültem - lehet, hogy rosszul, akkor elnézést -, de a kanyaró könnyen kigyógyítható antibiotikummal, vagy talán még az sem kell hozzá....
Ha így van, akkor mire ez a nagy hűhó?
Nyilvánvaló számomra, hogy attól tartanak, ha túl sokan nem oltanak, akkor rá fognak jönni, mint Magyar Emil Roland, vagy éppen mi is, hogy a gyermekeink nincs mitől megbetegedjenek, hiszen nem tették tönkre a természeténél fogva jól működő immunrendszerüket...
Ennek ugyanúgy a megfélemlítés, és a dezinformálás a célja. Láttunk már ilyen módszerekkel dolgozó rendszereket bebukni.