Megszületni az égben!
Emlékezés dr. Világhy Istvánra
(1942-2012)
Antropozófus orvos volt. „Születés és halál szorosan együvé tartoznak” – emlékeztetett egy vele készült interjúban. Igazán akkor lehet jó egy szülészorvos, de minden orvos, ha ezt sohasem felejti el. A születésnél tartotta segítő kezeit, de jól emlékezetében tartotta a másik utazást is, hiszen e kettő határozza meg ember voltunkat. Azt, hogy a szellem-lélek lényünk időlegesen testbe öltözik és rövid próbautat jár a Földön; sokak többször is. E szélesebb perspektíva látása nélkül nem lehet igazi orvos az orvos. Ezért nem lehet kispórolni a gyógyításból a lelket, a szellemet. Bár a mai hivatalos szemlélet és tudomány igencsak törekszik rá. Istvánnal együtt sokan tudtuk, megtapasztaltuk, hogy lélektelen, szellemieket tagadó gyógyulás nem létezhet. Ahogy a hozzá forduló pácienseket, úgy szerette a hivatását is. Ha felismert egy igazságot, akkor az oktalan, hatalomban lévő ellenséges körülmények nyomására sem cserélte le azt egy „sikeresebbre”. Ez lett a tragédiája. „Mit lehet ilyenkor tenni? Megőrülsz, vagy rezignált leszel” – mondta. Ez a világi pálya.
Egyedülálló szakember volt kora szülészei között. 1942-ben született Budapesten, édesapja körorvos volt. Édesapjától tudta, hogy milyen világ volt Horthy idejében és milyen lett a kommunizmus alatt. Megtanulta, hogy mire lehet képes, és ebből eredendően mi a felelőssége. Szabad ember akart lenni, használni akarta ezen emberhez méltó tulajdonságokat. Az orvosi egyetem negyedik évfolyamát már Svájcban végezte. Sokszor emlegetett tanára, Neuweiler professzor két évig oktatta. Neuweiler még azok közé a szülészek közé tartozott, akik a szülészet évszázados fejlődésének műfogásait ismerték és kiválóan alkalmazták. A 60-as években nem álltak olyan technikai vívmányok a rendelkezésükre, mint az ultrahang, vagy a kardiotokográf (CTG). A professzor osztályán 5 százalék alatt volt a császármetszések aránya. Az asszonyok nagy része otthon szült, jól képzett bábák segédletével. A bába tudta, hogy mikor kell orvost hívni. (Nem a szülő nő ment a kórházba.) De változtak az idők... Ezt sokszor fejlődésnek mondják. Harminc évvel később már senki nem értett a hagyományos szülésvezetéshez, ezért ugyanazon a klinikán a császármetszések aránya meghaladta a 30 százalékot, manapság pedig van olyan kórház a világon, ahol ez 70 százalék.
István 1977-ben szülészeti magánrendelőt nyitott Bázel mellett. Fő feladatának a szülés, születés természetes, meghitt módjának biztosítását tekintette. 28 éves svájci magánpraxisában a császármetszések aránya 2 százalék volt, a szülés körüli szövődményes esetek jóval ritkábban fordultak elő gyakorlatában, mint a „legjobb klinikák” falain belül. Homeopátiás és fitoterápiás módszereket használt eredménnyel daganatos és meddőségi esetekben. Fontos sikereket ért el a koraszülések megelőzésében. Az évtizedek óta szakmai protokollként koraszülés megelőzésére alkalmazott méhellazítók nem csökkentik a koraszülési arányt. Ennek ellenére csak adják rutinszerűen. Szülész szakorvos körökben süket fülekre talált, amikor felhívta a figyelmet, hogy Bryophillum alkalmazásával a koraszülési arány 8 százalékról 1 százalékra csökkenthető. Mindezt saját praxisából majd kétezer pontosan dokumentált eset igazolja. „Hát hol jobb a magzatnak?” – tette fel a kérdést. „Lehet-e jobb helyen, mint az anyaméhben?” Mennyivel kevesebb inkubátor, antibiotikum, egyéb korszerű és nagyon-nagyon költséges infrastruktúra volna szükséges, ha átvették volna a módszerét!
2005-ben költözött Ispánkra, hogy szülőhazájában folytassa magánpraxisát, immár nyugdíj mellett. Szerette volna tudását, tapasztalatát átadni a hazai, vagy külföldi kollégáknak, de erre sem itthon, sem külföldön nem biztosítottak számára lehetőséget. Először is a professzorokat kellett volna megtanítani a szelíd és hatékony eljárásokra. Tapasztalatait többek között két jelentős cikkben és egy könyvben jelenttette meg. Ha már nem taníthatott, legalább dolgozni szeretett volna. De a hazai bürokrácia és a hozzá nem értés arroganciája felőrölték erejét.
E sorok írója 2008-ban ismerte meg Istvánt. Első gyermekünket várva párommal megjelentünk a magánrendelésén. Igen, úgy volt, hogy bíztunk a Teremtő Atyánkban és bizalommal voltunk István iránt. Párommal látatlanban elfogadtuk a gyermeket, akit ajándékba, feladattal kapunk. Így nem volt szükség félelemből vagy kíváncsiságból eredő, sokszor egyenesen ártalmas modern vizsgálatokra. A fájások éjjel kettőkor kezdődtek, hat óra felé értünk be az ispánki rendelőbe. István többnyire háttérben volt. Szelíden, emberséggel vezette a szülést. Sógornőm és én segítettünk. Erzsike 8 óra 40 perckor érkezett. Együtt voltunk, csak figyeltünk egymásra, ismerkedtünk, hálát adtunk. Délután egy órakor már itthon voltunk. Ilyen volt a szülés Világhy Istvánnál.
Aztán egy pár hónappal később az ÁNTSZ „rájött”, hogy a szülésvezetés „valójában fekvőbeteg ellátásnak számít, ezért magánrendelőben nem folytatható”. Hiába volt minden józan érvelés. Az íróasztal mellett, ahol „jobban tudták”, kimondatott a döntés. István először felháborodott, aztán harcolt, majd megtört. De ha szükség volt a munkájára, akkor lenyűgöző tudott lenni. Nagyon kevés tanítványai egyikével egy hónapra kiment Guatemalába egy kórházba önkéntesnek. Újra hozta a ragyogó formáját a császármetszések megspórolásában. Mesélte, hogy ott találkozott életében másodszor valódi téraránytalansággal1, extrém módon egy ötször már természetes úton szült nőnél. „Vajon hogyan lehetséges ez?” – kérdezte sejtelmes mosollyal, mintha vizsgáztatna. "Más volt az apa, az első gyerekek apjánál jóval magasabb, testesebb ember. Mindenre gondolni kell!” Ilyenkor tényleg császármetszésre van szükség mindkét élet megmentéséhez. Nem is volt semmi gond. Tudta élvezni a biztos tudás és rátermettség talaján született sikert, hatalmas erőt nyert belőle a nehéz körülmények legyőzéséhez.
Aztán jött az otthonszülésről szóló vita. István felajánlotta a jogszabály előkészítésében a tapasztalatait, de nem hívták, nem volt szükség a tapasztalatára. A jogszabályt olyan szülészek javaslatai alapján hozták meg, akik elismerten nem vezettek és nem is tudnának szülést vezetni háznál. A törvényt István úgy jellemezte, hogy „ha eddig illegális volt az otthonszülés, akkor ez mostantól tiltva van”. Gyakorlatilag nem lehet betartani a törvényt. Miért kell mindent túlszabályozni? Az orvos felelős, ő ismeri a képességeit, a lehetőségeket és a várandós anyát. Felnőttként kellene bánni vele, nem mint egy gépet irányítani. Ez az orvosi meggyőződése tette a Nebáncsvirág Egyesület eszmei társává, barátjává. Az egyesületben sokan fiatal korunkból és laikus voltunkból adódóan, inkább könyvekből, intuícióból és kevésbé sok évtizedes, megpróbáltságban igazolt tapasztalatból állítjuk azt, amit állítunk. Világhy István pályája megmutatta, hogy lehetséges a mai nehéz időkben is példát adni szülészetből, nőgyógyászatból, emberségből és hozzáértésből.
Korunk Semmelweise volt, reméljük, az utókor elismeri majd. Mi tenni fogunk érte, István!
dr. Turcsányi Zsolt
Szentgyörgyvölgy, 2012. november 30.