A kis beteget nem csak alapvető információval látta el ezekről a kórokról (és a csonttörésről, nátháról, egyéb nyavalyákról), de négy róluk szóló humoros mesével és számtalan versikével is szórakoztatott, illetve ötleteket adott a kényszerpihenő tartalmas eltöltéséhez.

Nézzük a négy mesét röviden:

Az első történetben a rövidlátó jeges ember tévedésből leveszi az ajtóról a „Vesztegzár: kanyaró!" feliratú cédulát, ezért rövidesen a fél város Alizkáéknál ragad (beleértve a kéményen át érkező Télapót is). Sebaj, nagy vidámságban töltik együtt a karácsonyt.

A „Lajos lovag leckéje" című mesében az öntelt címszereplő elnyeri ugyan párviadalban a szép királylány kezét, mégis pórul jár, mert nem tudja diadalmasan felfedni kilétét: a mumpsz miatt a fejére szorul a sisak.

A bárányhimlős mesében Borka, a boszorkány mindenféle himlőt talál fel a maga szórakoztatására: pirulós himlőt, százszorszéphimlőt, díványpárnahimlőt, eperlekvárhimlőt és ködelőttem-ködutánam himlőt, majd meg is tréfál velük egy tanévkezdő iskolát.

Végül az utolsó történet főhőse, Korallág, a hableány, attól lesz náthás, hogy néhány percre szárazra kerül az uszonya...

A „Kellemes kanyarót!" című könyv még elcsíphető itt-ott antikváriumokban. Ha sikerül ráakadnunk, elmélázhatunk, hogy volt idő, amikor ezek a betegségek még nem voltak félelmetesek. Mert tévedés ne essék: ez nem fekete humor! Bendick nem a halállal vagy megnyomorító betegségekkel kapcsolatban viccelődött. Aki élt már akkor, emlékezzen vissza: abban az időben még a kanyaró átvészelése is (a mumpszról és a bárányhimlőről nem is beszélve) banális probléma volt.

Ötven év alatt persze sok minden változott a világban. Elfelejtettünk ilyen kiegyensúlyozottak és derűsek lenni, körülöttünk a világ pedig (beleértve a sok betegséget is) már rég nem ilyen kiszámítható...