Semmelweis – Miért nem értették meg?
Az akkori betegségelméletet nagyban befolyásolta az ókorból származó, a négy személyiségtípusról szóló elképzelés. Úgy tartották, az ezekkel kapcsolatos testnedvek közt felborult egyensúly okozza a betegségeket, és minden egyes betegség esete egyedülálló. A baktériumokat még nem ismerték.
Míg Semmelweis előtt egyes kórházakban az anyák kétharmada is meghalt a szülést követően gyermekágyi lázban, addig „az anyák megmentője” a klórmeszes kézfertőtlenítés, majd az ágyneműk és orvosi eszközök fertőtlenítésének kötelező jellegű bevezetése révén saját klinikáján egy éven belül nullára csökkentette az esetszámot.
A kézfertőtlenítésre való kötelezés azonban népszerűtlen intézkedés volt. Ennek egyik, gyakorlati oka, hogy hosszadalmas, körülbelül 15 perces művelet volt, és durva, hiszen körömkefét is kellett alkalmazni, melynek sérülések, gyulladások is lehettek a következményei. Az ellenállásnak voltak azonban kényesebb okai is. Egyes orvosokat sértett az a gondolat, hogy alaposabban kezet kellene mosniuk, nem elég a szappan, hiszen mint úriembereknek, társadalmi rangjuk kizárja annak lehetőségét, hogy a kezük tisztátalan lehet. Még akkor is, ha a boncteremből tartanak a szülészetre.
Bár szépen terjedt annak a híre Európában, hogy Semmelweis módszerének köszönhetően a bécsi klinikán drámaian visszaesett a gyermekágyi lázban meghalt anyák száma, sok orvos végzetesen félreértelmezte a magyar kolléga következtetéseit. Nem láttak különbséget például Oliver Wendell Holmes brit kolléga pár évvel korábbi felfedezéséhez képest, aki azt állította, hogy a gyermekágyi láz fertőző. Ezért úgy reagáltak, hogy Semmelweis felfedezése semmi újat nem mond.
Pedig ő az összes bomló anyag veszélyére figyelmeztetett, nem csak egy kórokozóra. Ezek és a hasonló félreértések részben abból adódtak, hogy Semmelweis maga nem publikált semmit, és eredményei másodkézből, kollégák és tanítványok beszámolóin keresztül jutottak el a szakma képviselőihez.
Bár felfedezését már 1847-ben megtette, csak tizenegy évvel később publikálta először az eredményeit, akkor is csak hosszas baráti unszolásra. Német nyelvű könyve pedig a gyermekágyi lázról csak 1861-ben jelent meg.
Hogy mennyire figyelmen kívül hagyták munkásságát, azt jól példázza, hogy a felfedezés után még tíz évvel is őt személyesen ismerő kollégája le tudta írni egy tankönyvben, hogy a gyermekágyi láznak 30 lehetséges oka van, és ebből csak a huszonnyolcadik a hullamérgezés, egyéb okok pedig például az érzelmi traumák, a táplálkozás és a meghűlés. Voltak, akik nyitottak voltak a kézfertőtlenítés kipróbálására, például a német kollégák. Gustav Adolf Michaelis német szülészorvos egyenesen a vonat alá ugrott, mert nem tudta legyőzni lelkiismeretfurdalását, amiért unokahúga gyermekágyi lázban meghalt, miután ő szülés után megvizsgálta. De annak lehetőségét gyakorlatilag mindenki elutasította, hogy a gyermekágyi láz csupán egyetlen okra vezethető vissza: a tisztátalanságra.
A publikálásban való késlekedés egyértelműen hiba volt, hiszen addigra már meggyökereztek a vele kapcsolatos előítéletek, ő pedig megkeseredett a kigúnyolások és elutasítások miatt. Nem adta ki jól magát, mikor kíméletlenül támadta az egész egészségügyi rendszert és személyeskedett, például kollégáit „Nérónak”, „anyagyilkosnak” nevezte.
A kritikusi oldalon is volt bőven személyeskedés és babona. Egy prágai orvos Semmelweis könyvét „a gyermekágyi teológia Koránjának” nevezte. Vallása miatt is támadták. A protestáns környezetben elképzeléseit katolikus babonának tartották, sőt, egyesek szerint a gyermekágyi lázat a kórházba bejáró áldoztató katolikus papok rémületet keltő tevékenysége okozta. Annak ellenére, hogy Semmelweis még arra is időt szánt, hogy egyszerű kísérlettel bebizonyítsa, hogy a betegség és a papok megjelenése között nincs összefüggés, a hiedelem tovább tartotta magát.
Semmelweist végül szakmailag kiközösítették. Könyve megjelenése után elméje kezdett megbomlani, míg végül elmegyógyintézetbe utalták, ahol két hét múlva egy brutális verés után – melynek során többrendbeli végtagtörést szenvedett, és a kezén már betokosodott üszkösödés szétrobbant – sebei ellátatlanul maradtak, és vérmérgezésben meghalt. A sors sötét fintora ez, hiszen a gyermekágyi láz is tulajdonképpen vérmérgezés. Semmelweis Ignác mindössze negyvenhét évet élt.
Megfigyelései helytállóságát csak akkor fogadták el, amikor két évtizeddel később Louis Pasteur felállította a betegségek csírasejt elméletét.
Az úgynevezett „Semmelweis-reflexre”, mely elsősorban az angolszász nyelvterületen elterjedt kifejezés, Timothy Leary amerikai pszichológus a következő szarkasztikus meghatározást adta: „Fejletlen bolygókon a főemlősök és a lárva állapotú emberfélék között fellelhető tömeges viselkedési forma, melynek eredményeképpen a fontos tudományos tények felfedezését büntetik.”